Egy nyomozás története
Az alábbi gerilla marketing (GM) kampányunkra egy 15 ezres lélekszámú,
főváros környéki kisvárosban került sor egy helyi papír-írószerbolt
megbízásából, nyári időszakban. Célja volt, hogy a tanévnyitót megelőző
tanszervásárra, valamint azon beül egy ismert brand helyi
iskolatáska-akciójára (megbízónk a márka forgalmazója is) fölhívjuk a
figyelmet. Kisvállalkozásról lévén szó, kiváltképp törekedtünk a low cost,
vagyis alacsony költségvetésre. E célok elérésére a GM kitűnő módszernek
bizonyult.
1. D Day
Az első nap hajnalán munkatársunk egy festékszóró spray-vel fölszerelkezve,
a város központjában álló művelődési ház főbejáratánál, ügyelve arra, hogy
senki föl ne ismerje, a járdára rajzolta egy fekvő emberi test kontúrját;
úgy, ahogyan a bűnügyi helyszínelők szokták - majd várta a hatást…
2. A kezdetek
Amely hatás nem is maradt el: amikor a délelőtti órákban a „tettes” elsétált
a „tetthelyre” (mint tudjuk, a bűnözőknek ez szokásuk), az intézmény
munkatársai már javában pertraktálták a történteket. Volt, aki súlyos
autóbusz-balesetről rendelkezett „hiteles” információkkal, más egyenesen
késelésről számolt be.
3. Folytatás
Napközben városszerte terjedt a pletyka, amire munkatársunk még rá is
segített: újságíróként pl. hivatalosan információt kért a helyi rendőrségtől
az éjszaka történtekről, mire a rend derék őrei, mit sem sejtvén, a
helyszínen vizsgálták meg a „hullarajzot”.
4. Szervezett káosz
Másnap hajnalban emberünk újra akcióba lendült, további 3, igen forgalmas
helyszínen festett föl titokzatos, fekvő ember körvonalaira emlékeztető
ábrát – a még nagyobb zavarkeltést előmozdítandó.
5. Hangyaboly
A város harmadnapra fölbolydult. Mindenféle mendemondák kapnak szárnyra mind
a történtek, mind a helyszínek vonatkozásában. Munkatársunk ezt még szítja
is.
Ugyanaznap éjjel, rangrejtve járja végig a városka főutcáját, amelynek
eredményeképp a polgárok másnap reggel arra ébrednek, hogy a
villanyoszlopokon szemmagasságban, autósoknak és gyalogosoknak egyaránt jól
látható módon, minden irányból egy egyszerű, fekete-fehér, A/4-es plakát
mutatja magát, s mindegyikről ugyanolyan, már ismerős sziluett köszön
vissza. A körberajzolt test előre nyújtott kezében egy táskaszerű rajz is
megjelenik. A rajz a táskával, ill. azzal, hogy vízszintes helyzetből
függőlegesbe került, új értelmezést is nyer, inkább egy futó, lendületben
lévő alakot mintáz.
6. Meleeeg! (Közeledünk)
A negyedik napon, a villanyoszlopokon a plakátokat „valaki” (naná, hogy
megint a mi emberünk) felülragasztja: az újabb verzión már a táskaakció
márkaneve is megjelenik.
7. Mozgóképpel is
Az ötödik naptól egy reklám filmecskét kezd el vetíteni a helyi televízió
„Blokk nyomozó" címmel (a Blokk nyomozó-ra, ill. a video álló nyitó képére
kattintva induljon meg a video). Az amatőr videón mesterdetektívünk
föllebbenti a fátylat a városban ötödik napja történő rejtélyes
eseményekről, és forró nyomon el is jut a megoldásig, azaz a papírboltig.
8. Szórólap
Ezzel egyidejűleg beindul egy hagyományos szórólap-, ill. helyisajtó-kampány
az iskolatáskákkal és fölhívással a tanévkezdés közeledtére.
9. Az F-faktor, avagy: Miss Fortuna
Munkatársainknak a szerencse is a kezére játszott: merő véletlenségből az
iskolatáskákat gyártó-forgalmazó cég helyi kampányunkkal egyidejűleg indítja
el országos médiakampányát.
Vissza az ismertetőhöz
2016 © Budántúl Kiadó